Skip to main content

Hírek


Itthon Sárvásáron – Közösségi és Kulturális Összetartozás Ünnepe

2023-ban, a sárvásári református templom 100 éves jubileuma alkalmából, közösen a Sárvásári Református Egyházzal szerveztünk egy nagyszabású ünnepséget, amelyre meghívtuk a faluból elszármazottakat is. A visszajelzések rendkívül pozitívak voltak, sokan eljöttek, köztük olyanok is, akik évek óta nem tudtak hazalátogatni. Az esemény felemelő érzést nyújtott, hiszen ismét találkozhattunk régi barátokkal, rokonokkal, és újra élettel teltek meg a templomban a padok. 100 éves templomunk rég nem fogadott be ennyi embert.

Az esemény sikerének hatására közösségünkben megfogalmazódott az az igény, hogy ezt a találkozót évente megrendezzük. Így minden évben a Világításhoz (Halottak napjához) legközelebb eső szombati napon várjuk vissza azokat, akik valaha a faluhoz tartoztak. Ez az időpont lehetőséget teremt arra, hogy szeretteink sírjainak gondozása mellett a barátokkal, ismerősökkel és családtagokkal való találkozás örömében is részesüljünk.

Az esemény az idén is falutalálkozóként is szolgált. Az ünnep, református istentisztelettel kezdődött, amely mélyen gyökerezik hitünkben és hagyományainkban. Az istentisztelet során fiataljaink ünnepi előadásának örvendezhettünk majd, utána a „SÁRVÁSÁRI MEMENTO” irodalmi előadás következett, amely a falu történetének meghatározó pillanatait örökítette meg.

Az előadásokat közös vacsora követte, amely alkalmat adott a beszélgetésre, emlékek felidézésére. Meghívott vendégelőadóink is érkeztek, akik a vacsora alatt előadásaikkal gazdagították a programot és biztosították a jó hangulatot.

Kis létszámú, lelkes közösségünk anyagi erőforrásai korlátozottak, ezért az ilyen események megvalósításához pályázatokra és jóhiszemű magyar keresztény emberek támogatására támaszkodunk. Az ő nagylelkűségük teszi lehetővé, hogy ezt a hagyományt életben tartsuk, és tovább erősítsük a falunkhoz és egymáshoz fűződő kötelékeinket. Ezúttal is köszönjük a Communitas Alapítványnak a támogatását (1500 lej), mely most is jól fogott.

A Sárvásári Református Egyházzal közösen reméljük, hogy ez az évente megrendezett találkozó továbbra is nőni és erősödni fog, és egyre többen térnek vissza Sárvásárra, hogy közösen ünnepeljük múltunkat, hitünket és összetartozásunkat.

KALOTASZEGI HAGYOMÁNY NAPOK 2024 – Körösfő

2024 október 5-6-án zajlott a Kalotaszegi Hagyomány Napok rendezvénysorozat, amely Körösfő szívében ünnepelte a kalotaszegi kultúra szépségeit, hagyományait és értékeit.
Az esemény célja az volt, hogy közösségünk gazdag örökségét ne csak megőrizzük, hanem élővé tegyük és továbbadjuk a következő generációknak.
Az első nap a "Mi lesz veled, Kalotaszeg?" című fórummal kezdődött, ahol helyi vezetők és szakértők osztották meg gondolataikat Kalotaszeg jövőjéről és örökségéről.
Ezután megnyílt az Edvi Illés Aladár Kalotaszege című kiállítás, valamint bemutatásra kerültek a kalotaszegi faragott utcaajtók. Az esős idő sem akadályozta meg, hogy a gyerekek a helyi kézműves mesterek munkáit megcsodálják és kipróbálják. Nagy élvezettel próbálgassanak népi motívumokat festeni, vagy épp a kovácsnak segítettek ütni az izzó vasat.
Az esemény egyik újdonsága a 87 km-es kerékpáros teljesítménytúra és a különböző távú terepfutóverseny volt, amelyek sok résztvevőt vonzottak, így Kalotaszeg híre messzebbre is eljutott.
A gyerekek számára a Kicsi Gesztenye Klub koncertje és a kézműves foglalkozások jelentettek felejthetetlen élményt, míg a felnőttek Dr. Ráduly Zörgő Éva előadásából kaptak hasznos tanácsokat a gyermekek online függőségével kapcsolatban. Marosán Csaba verses megemlékezése az aradi vértanukról, vagy az Antal András könyvbemutatója is melegítette a szíveket a hidegben.
A zenei programok közül kiemelkedett a Kormorán zenekar fellépése, amely óriási sikert aratott és a vasárnap fellépő Kiss Kata zenekar, vagy Maneszes Márton nótái is felejthetetlen élményt nyújtottak a közönségnek, eső ide vagy oda. És még a DJ Zozo buliját, vagy a Kalotarock zenekar fergeteges koncertjét még nem is említettem. A Polgármester Úr felajánlása, a szombat esti tűzijáték is olyan parádés volt, melyhez hasonlót még a környékünkön nem igazán láthattunk. Köszönet érte!
Sajnos az eső miatt csak pár óráig lehetett lovagolni a mákói Táltos Lovastanya jóvoltából, de így is egy igazi élmény volt annak, aki kipróbálhatta. Köszönjük, hogy elfogadtátok meghívásunkat és itt voltatok velünk.
A rendezvény a vasárnapi templomozás után, népviseletbe öltözött felvonulással kezdődött, majd egy spontán kalotaszegi táncos flashmob varázsolta el a falu főterét, utána a néptáncbemutatók és a népdalvetélkedő döntői következtek már a színpadon.
Hogy mennyire voltak megelégedve a kétnapos főzés után a kóstolgatók, azt mindenki maga eldöntheti, hozzáfűzni, csak a mennyiségi tételekről tudok, elfogyott egy pár hetes bornyú, egy disznó, egy nagy bárány, egy nagy bogrács vadas és még 4 nagy bogrács (80-100liter) különböző ízű gulyás. Úgy gondoljuk, hogy mivel semmi nem maradt, nem is lehetett rossz. Ez úton is köszönjük mindenkinek a nagylelkű felajánlásait és az aktív részvételét is ebben a tevékenységben.
A rendezvény sikere és közösségformáló ereje megmutatta, hogy a kalotaszegi népi hagyományok mélyen gyökereznek közösségünk életében, és továbbra is élő részesei maradnak mindennapjainknak.
Ezúton szeretnénk hálás köszönetet mondani a MOL - Új Európa Alapítványnak, amely nélkül nem valósulhatott volna meg ez a nagyszabású esemény. Támogatásuk lehetővé tette, hogy számos programelemekkel gazdagítsuk rendezvényünket és még szélesebb körben megismertessük a kalotaszegi kultúrát.
Köszönjük továbbá mindazoknak a vállalkozásoknak, a helyi önkormányzatnak, egyházaknak, közösségeknek és magánszemélyeknek is, akik anyagi támogatásukkal vagy önkéntes munkájukkal hozzájárultak a Kalotaszegi Hagyomány Napok sikeréhez.

Öröm volt látni, hogy közösségünk ennyire összetartó, és reméljük, hogy jövőre is hasonló lelkesedéssel találkozunk!

Kalotaszegi Hagyomány Napok – 2024. október 5-6. - Programok

Örömmel hívjuk meg Önt egy különleges hétvégére, Körösfőre, ahol együtt ünnepelhetjük Kalotaszeg kulturális kincseit és hagyományait! Október 5.-én és 6.-án két napon át lesz részese egy varázslatos programnak, ahol a hagyományok életre kelnek, a sportolók megmérettetnek, és a közösségi összefogás remélhetőleg garantálja majd a jövőt.

Jöjjön, ünnepeljünk együtt!
Legyen úgy, mint régen vó’t!
A hagyományőrző rendezvényt a MOL – Új Európa Alapítvány a Határtalan Nyár programsorozat keretében támogatja.

Itt a részletes program:

Szombat, okt. 5.
11:00 Mi lesz veled Kalotaszeg? - kerekasztal-beszélgetés
12:00 Futóverseny - 21km, 12km, 5km, családi futás 1km
14:00 A kerákpár teljesítménytúrázók fogadása
15:00 Edvi Illés Aladár festőművész Kalotaszege - fotókiállítás - Győr László gyűjteménye
15:30 Kalotaszegi “ucc'ajtó”-kiállítás - Szaniszló Jenő gyűjteménye
16:00 Kicsi Gesztenye Klub - gyerekzenekar koncert
17:00 A gyermek a képernyő bűvöletében - előadás-beszélgetés dr. Ráduly Zörgő Éva pszichológussal
17:40 Könyvbemutató: Antal András: Manómosoly
19:00 Kormorán koncert
20:30 Zenés buli Zozóval

Vasárnap okt. 6.
11:00 Istentisztelet a Körösfői Református Templomban
12:15 Nótaszóval lesétálunk a focipályáig
12:45 Közös ének-közös tánc
13:00 Hivatalos megnyitó
13:30 Néptánc: a Körösfői RISZEGVIRÁG - kis csoport
13:45 Kalotaszeg Hangja: óvodás-I. osztály korcsoport
14:00 Néptánc: a Bánffyhunyadi SUHANC
14:15 Kalotaszeg Hangja: II. osztály korcsoport
14:30 Néptánc: a gyalui TULIPÁNOS néptáncegyüttes
14:45 Kalotaszeg Hangja: III-V. osztály korcsoport
15:00 Néptánc: a kalotaszentkirályi FELSZEG GYÖNGYE
15:15 Kalotaszeg Hangja: V-VIII. osztály korcsoport
15:30 Néptánc: a körösfői RISZEGVIRÁG - nagy csoport
16:00 Edvi Illés Aladár festőművész Kalotaszege - tárlatvezetés
17:00 Manaszes Márton: Csendül a nóta Körösfőn!
19:00 Kiss Kata zenekar konert
21:00 Kalota rock buli

Napközben hagyományos mesterségek bemutatója, kézműves vásár, hagyományos főzőverseny, gyerekfoglalkozások, könyvbemutatók: dr Szabó Zsolt Kalotaszegi vonatkozású könyveinek bemutatója valamint Antal András körösfői író gyerekkönyvének bemutatója és Károly Judit körösfői tiszteletesasszony előadása és gyerekfoglalkozása. Lovaglási lehetőség kicsiknek és nagyoknak a mákói Táltos Lovastanya jóvoltából.

Ilyen volt a KÖRÖSFŐ - PÁKOZD GYEREKTÁBOR

A kánikula az idei tábor programját felforgatta egy picit. Az esős időtől tartottunk, de a meleg miatt kellett változtatni. A Medve barlang helyett, a közelebbi révi Zichy-barlanghoz kirándultunk. A gyalogtúra a sztánai Varjúvárhoz elmaradt, helyette a tordai Hasadékhoz vittük a gyerekeket. Abban bíztunk, hogy ott picit hűvösebb van. Két nap a nyárszói Néptánctáborba látogattunk, gyakorolni egy picit és a gálán is ott voltunk. E miatt egy nappal meghosszabbítottuk a tábort, lehetőséget adva a gyerekeknek, hogy ott fel is lépjenek. A csucsai Boncza-kastélyhoz és a sebesvári (Bologa) várhoz, már nem tudtunk elmenni. Mindenki fáradt volt és készült a gálára, meg az ezt követő körösfői záróestre, tábortűzre. A táborzáró tűzijáték már csak egy üde színfoltnak tűnt a késő esti picit elviselhetőbb melegben.

Köszönjük Kolozsvári Megyei Tanács, köszönjük Communitas Alapítvány, köszönjük Körösfői Polgármesteri Hivatal és köszönjük mindenkinek, név nélkül, aki ezekben a napokban önzetlenül segített, vagy anyagilag is támogatott.

Dióhélyban, ennyi! No meg sok mosoly, kacagás, öröm és barátság!

Július 22.-től folytatjuk Pákozdon!

Gyertek! Szeretettel várnak minket sok-sok vizes programmal ebben a melegben.

KÖRÖSFŐ - PÁKOZD GYEREKTÁBOR 2024.07.08. - 07.12. I.-VII. OSZTÁLY

Legyünk EGYÜTT, ITTHON KALOTASZEGEN, címszó alatt szeretettel várjuk községünk diákjait, 2024.07.10. – 2024.07.12. között, a körösfői táborunkba, hogy együtt töltsünk el pár napot a magyarországi Pákozdról érkező gyerekekkel.

A közös együttlét minden nap reggel 10 órától kezdődik a körösfői iskolánál való találkozással,  július 10. (szerda)-i kezdéssel.

Szerdán gyalogtúra lesz a sztánai Varjúvárhoz, csütörtökön egy cseppkőbarlangba visszük el a gyerekeket (a révi Zichy-barlangba vagy a bihar megyei Kiskóh-i Medve barlangba, az időjárástól függve) és pénteken kirándulás a csucsai Boncza-kastélyhoz és a sebesvári (Bologa) várhoz. Délután a nyárszói néptánctábor gála műsorára megyünk, majd este Körösfőn közös vacsora, tábortűz, buli.

A pénteki esemény napja biztos, a többi napokon a kirándulások sorrendje változhat az időjárástól függve.

Mind a kirándulások, a délutáni programok, mind a déli és esti étkezések ingyenesek, köszönhetően a Kolozs megyei tanács, a Communitas alapítvány és sok-sok jóindulatú személy támogatásának.

A helyben megtartott programok, valamint az étkezések a foci pályánál lesznek megrendezve.
Igyekszünk színes és minőségi programokkal, valamint megfelelő feltételekkel egy igazán tartalmas, a gyermeki lélekre is odafigyelő, élményekkel teli táborozási lehetőséget biztosítani a gyerekeknek.

Július 22.-től az V.-VII.-es gyerekek számára Pákozdon folytatódik a tábor, amely ugyancsak ingyenes.

Gyertek! Szeretettel várunk!
További információk és jelentkezés az osztályfőnököknél.

Felhívás magánszemélyek részére!

Az éves személyi jövedelemadód 3,5%-ról Te rendelkezel.

Ez azt jelenti, hogy eldöntheted, hogy ez az összeg valamilyen civilszervezethez kerüljön vagy   az államkasszában maradjon. Nem kell mást tenned, mint kitöltened a 230-as formanyomtatványt 2024. május 25-ig.

Mi nagyra értékelnénk, ha ezt az összeget az ITTHON KALOTASZEGEN EGYESÜLET (ASOCIAȚIA ACASĂ ÎN ȚARA CĂLATEI) munkájának támogatására ajánlanád fel, amennyiben alkalmazott vagy nyugdíjas voltál 2023-ban. (Nyugdíjasok esetében akkor tehető ajánlás, ha a nyugdíj nagyobb mint 2000 lej. Csak a 2000 lej fölötti résznek van adótartozékuk és ennek  a 3,5%-a ajánlható fel.)

Nem bonyolult, mindössze annyit kell tenned, hogy a következő linkre lépsz:

https://redirectioneaza.ro/asociatia-acasa-in-tara-calatei

Beírod a személyes adataidat, be kell jelölnöd, hogy egy vagy két évre szeretnéd felajánlani a jövedelemadód 3,5%-át, a végén pedig a kijelölt mezőbe az egér segítségével, vagy az érinthető képernyőn berajzolod az aláírásodat.

Neked ez még 2 percedbe sem kerül, nekünk viszont óriási segítség.

Ne feledd, az adófelajánlás határideje május 25, de amennyiben teheted május 20.-ig tedd meg felajánlásodat, mert mi még 25.-ig fel kell töltsük az adóhivatal weblapjára.

Ha valami miatt nem sikerül a kitöltés, vagy érdeklődni szeretnél, hogy eljutott-e hozzánk felajánlásod, vagy csak az egyesület tevékenységeiről szeretnél információt kapni, megteheted a Facebook-oldalunkon keresztül: https://www.facebook.com/profile.php?id=100092243637147  vagy az alábbi e-mail címen: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..

Köszönjük a felajánlásod!

Ha csupán támogatni szeretnéd munkánkat adományokkal, az egyesület banki adatai a következők:

Denumire entitate nonprofit
ASOCIAȚIA ACASĂ ÎN ȚARA CĂLATEI
Cod de identificare fiscală al entităţii nonprofit
47764322
Cont bancar (IBAN)
RO68BTRLRONCRT0668284201

Előre is köszönjük támogatásodat!

Néptáncoktatás "Itthon Kalotaszegen"

Gyerekeink néptáncoktatása számunkra is fontos. Ők lesznek remélhetőleg majd azok, akik kultúránk ezen részét tovább viszik, tovább adják.
Az oktatás segítéséhez vásároltunk hangfalat és mikrofonokat 4450 lej értékben.
Az eszközök beszerzéséhez az RMDSZ által támogatott Communitas Alapítványtól 1000 lej támogatást kaptunk a leadott pályázatunkra.
Köszönet érte!

100 éves a sárvásári református templom – ünnepség margójára

Véget ért egy csodálatos nap,

amikor jó érzés volt sárvásárinak lenni!

Ékes anyanyelvünk egész szókincse is kevés ahhoz, hogy kifejezzük azt az érzést, amely ezen a csodálatos őszi napon átjárta a lelkünket, felmelegítette a szívünk és boldoggá tett.

Aki jelen volt, vagy akinek könnyes lett a szeme, amig otthonról nézte az eseményeket, azoknak nem kell erről magyarázni.

Egy háború után, Trianon után bizonyára nem volt könnyű az élet, de elődeink bizakodók lehettek mikor nekifogtak a templom építésének. Minden történelmi válság ellenére hittek abban, hogy ennek a falunak van és lesz jövője.

Ma, 100 év után más fajta kihívásokkal kell megküzdenie, mint az embernek, mint az egyháznak. Látva a zsúfolásig megtelt templomot, a sok gyereket ugyan olyan bizakodva nézhetünk előre mind elődeink egykoron.  

Köszönet mindenkinek, akik részt vettek ennek az eseménynek a megszervezésében, lebonyolításában és napokon át felkészítették gyerekeinket a műsorra.

Köszönjük azoknak, akik anyagilag támogatták ezt az eseményt, külön köszönet az RMDSZ által működtetett Communitas Alapítványnak a támogatásért!

Jó volt együtt lenni!

Isten áldjon minden sárvásárit!

© Minden jog fenntartva

„ITTHON KALOTASZEGEN” egyesület


Asociația „ACASĂ ÎN ȚARA CĂLATEI”


407343 Sárvásár 94, Kolozs megye, Románia

00-40-764-474-939

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.